Csepereg az idő napunk derekán.
Felsóhajt a karban lévő erő.
Régóta unja már magát
az önjelölt előretörő.

Szemerkélő szikra kúszik a szemben.
Kattog a pillanat bennünk.
Régóta dobog elfelejtve,
az életért, lent a szívünk

minden hibátlanság alatt,
minden kétely felett.
És a búgó percek folyamába,
félve bújik a "Lehet!".

Bár a Lélek mindig esélyt keres,
alkalmat a szabadságra,
mi bezárjuk őt kényelmetlen
havi ezer túlórába.