A pozitivitás-diktatúra 5 legpusztítóbb gondolata
Az egész valahol ott kezdődik, hogy el vagy veszve...
Nincs jövőképed, nincs olyan terved az életedre, ami fix. Soha nem bízhatsz abban, hogy a munkahelyedről mész majd nyugdíjba, hogy egyáltalán lesz nyugdíjad, hogy a gyerekeid sikeresek lesznek, hogy megteremtheted magad körül a harmóniát. Emiatt folyton készenlétben állsz, tekinteteddel állandóan a hátad mögé lesel, várva, hogy mikor jön a következő támadás, vagy mikor csap újra pofán az élet.
Az a jelenség, amit én nemes egyszerűséggel pozitivitás-diktatúrának hívok, magára vállalta azt a szerepet, hogy feloldja benned ezt a folyamatos feszültséget és félelmet.
És te ezt el is hiszed... De nagy kérdés ám, hogy ezeknek a motivációs trénereknek milyen motivációjuk van, milyen eszközeik, milyen technikáik és azokat mire használják.
Aztán most eljutottunk arra a pontra, amikor is Szabó Péter kijelentheti, hogy ő bizony 10 000 pozitív magyar embert gyűjtött maga köré. Hogy ő 10 000 elveszett tipikus pesszimista magyart váltott meg a saját nyomorúságából. Hogy az ő hívei bizonyítják, hogy igenis jó és hasznos az, amit hirdet.
Hát álljon most itt józanítás gyanánt 5 önismeretet, lelket és szociális helytállást súlyosan pusztító gondolat Magyarország legnagyobb életvezetési tanácsadóitól és motivációs trénereitől:
Nincs tehetség. Az van, hogy kitartasz, csinálod és ha a 10 000 órás elv alapján élsz - azaz ha valamit legalább addig csinálsz, a szakma mesterévé válsz -, akkor úgyis tehetségessé válsz.
(Oravecz Nóra)
Adott egy fiatal, aki annyira hamisan énekel, hogy konkrét erőszakot követünk el a fülünkkel, ha nem kérjük meg, hogy hagyja abba az éneklést. Anyuka és barátok mégis biztatják, hogy: "Jól van!" "Ez az, nagyon ügyes vagy, csak gyakorolj még!" Elmegy az X-faktorba és nem érti miért nevet rajta mindenki.
Mennyire káros az, amit anyuka és barátok tettek? Borzasztóan!
Nyilván a 10 000 órás elv nem csak erről szól és ez egy nagyon sarkalatos példa. De azt meg kell látni, hogy O. N. keményen keveri a szezont a fazonnal! Az egyik legfelháborítóbb dolog számomra az ilyen nyilván nagyon átgondolt idézeteknél az, hogy nem érti a szavak fogalmát. Ha elolvasná a tanulmányt rájönne, hogy szó sincs arról, hogy nincs tehetség! Illetve, hogyan gondolja, hogy tehetségessé válik valaki a gyakorlástól?
A gyakorlástól gyakorlott lesz! A gyakorlástól ügyesebb és technikásabb lesz.
Össze lehet hasonlítani két zenészt. Az egyik tehetséges, a másik nem. Ugyanannyit gyakorolnak. Lesz-e különbség? Lesz! Aki tehetséges, annak a játéka elér a szívünkhöz, mert muzikális, mert együtt él a hangszerével, mert a hangszerével mesél nekünk. Aki nem tehetséges, annak pedig méltatjuk a technikáját, mert leszáll a fejünk, olyan szólót nyom, de nem lesz benne muzikalitás és a gyakorláson kívül semmit nem mesél nekünk!
De mivel O.N. ezt mondja, elhiszem, hogy ha 10 000 órát cseszem a gépet, akkor számtech zseni leszek, és az milyen király már, mert abból jól meg lehet élni…
Bárhonnan bárhova el lehet jutni, ha az ember hajlandó megfizetni az árát.
(Szabó Péter)
ŐŐŐŐ. Ok.
Milyen árat? De tényleg gondoljunk bele, hogy ez az egy „életigazság” mennyi mindent magában foglal. Nyilván arról van szó, hogy pénzt és időt áldozzunk a céljainkra. A probléma csak az, hogy ez a megfogalmazás „hajlandó megfizetni az árát” inkább azt az érzést ülteti belém, hogy feladjak valamit, amit nem szívesen teszek. Hiszen meg kell fizetnem. Tehát elveszek valamit magamtól, ami nekem jó, egy még jobb dolog reményében.
Én azt gondolom, hogy pontosan az ilyen mondatok vezetik a kapuzárási pánikos embereket oda, hogy mindent felrúgva (férj, feleség, gyerek, jó állás) lelépjenek és eljussanak „bárhová”. Mert ára lehet a céljainknak az időnk és pénzünk, amit a családunktól veszünk el. De ára lehet az egészségünk, ára lehet a kapcsolatunk barátokkal, rokonokkal is. Sőt ára lehet akár a másik ember élete.
Mert én sajnos azt látom, hogy ha valaki el akar érni valamit, inkább áldozza fel a másik embert, mint magát...
Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.
(Müller Péter)
Fogalomzavar! Öröm és boldogság nem egyenlő!
Először is az öröm pillanatnyi jó érzés, a boldogság pedig egy állapot, amit ha ügyes vagy fent tudsz tartani igen sokáig. Kulcsa az egyensúly.
Na de, hogy legyen egyensúly, ha ilyen hülyeséget elhiszel, hogy csak az öröm a valóság? Bocs M.P. de valóban vannak rossz dolgok mindenki életében. Fel lehet húzni egy pozitivitás-sisakot és lehet úgy tenni, mintha a bánat nem lenne valóság. Fel lehet tenni szemellenzőt és hazudhatsz magadnak és másoknak, hogy minden rózsaszín, és szivárványszínű unikornisok ugrándoznak a szemed előtt, miközben éhen hal a gyereked, mert a férjed elissza az összes pénzt. Meg lehet tenni! Csak aztán ne csodálkozz, ha a pszichiátrián kötsz ki idegösszeomlással, mert képtelen voltál szembenézni a valósággal és változtatni a helyzeteden!
Nem!
Nem csak az öröm a valóság!
Az, hogy Afrikában éheznek, miközben a fejlett országokban több tonnányi ételt dobnak ki naponta; az, hogy gyerekek halnak meg háborúban; az, hogy rengeteg a családon belüli erőszak Valóság. Elfordíthatod a fejed, felveheted a pozitivitás-sisakot élhetsz úgy mint egy betépett zombi,
de milyen sisakot vegyen fel, az aki ilyen helyzetben él?
Szóval kelj fel, csinálj valamit, ami mosolyt csal az arcodra, tervezd meg az utadat, és ne foglalkozz a körülményekkel, ugyanis a körülmények csak illúziók, amik könnyedén lerombolhatók.
(Oravecz Nóra)
Ismét fogalomzavar.
A körülmény és a saját magunk által állított akadály baromira nem ugyanaz!
Ugyan magyarázza már el nekem valaki, hogy hogyan lehet illúzió az, hogy el kell tartanom a gyerekemet és hogyan lehet illúzió az hogy nem tudok bemenni dolgozni, mert 40 fokos lázam van?
Mert, hogy ezek körülmények!
Amiről O.N. beszél az max az, mikor valamit meg kell csinálnod ami a komfortzónádon kívül van és hirtelen előbújik belőled a Cicero és addig érvelsz és magyarázol magadnak, míg elhiszed, hogy tényleg képtelen vagy megcsinálni. De ez nem körülmény!
Azt gondolom, ha magyar órán jobban odafigyeltek volna bizonyos emberek, nem ülnének annyian, azon a bizonyos szivárványos pónin, ahonnan ontják a kártékonyabbnál kártékonyabb hülyeségeket.
Ami nem tetszik bennem, azt vizsgáld meg magadban!
(Szabó Péter)
Megtettem.
Én, aki egy pozitív embernek tartom magam. Én, aki hálát tudok adni minden rossz dologért az életemben. Én, aki leküzdöttem a démonjaimat, félelmeimet és haragomat, továbbra sem tetszetek nekem!
Mert álomvilágba ringatjátok az embereket, ahelyett hogy segítenétek nekik szembenézni a valósággal. Mert pénzért hazudtok nekik. Mert a félelmeikből éltek. Mert hamis megoldásokat kínáltok nekik. Mert erősítitek a nárcizmus jogosságát. Mert nem boldog, hanem önző embereket termeltek, az amúgy is önző világba. Mert megerőszakoljátok a magyar nyelvet, mikor keveritek a szavakat.
És végül mert nem értitek azt, amit Pilinszky mondott:
„Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség”
