Mintha lenne egy kis szellő a napsütésben,
- tudod az a hideg fajta, ami előhozza a felhőket,
és várod, hogy mi bújik meg az esőcseppben,
s hogy kihozza-e belőled a könnyeket.

De olyan jó néha ez a hideg érintés,
mi zordan simogatja arcomat,
mert előhív mindent, mi feledés,
mi éltetett nem is oly rég múltakat.

Mert jó néha ülni, s tűrni a hűvös simogatást,
újra élni minden fájdalmamat,
mi hozott sok szomorú, meg nem értett búcsúzást,
mi indított megragadt lábakat.

S bár a szellő tova rebben mások könnyeiért,
én emlékszem majd érintésére!
Mert miatta adhatok mosolyt a holnapokért,
és léphetek a napsugárnyi fényességre!