Mikor bánat szitál szívünkre,
és csend borítja ajkunkat,
minden hópehely felriad hírünkre:
"Nem adjuk igazságnak szavunkat!"

És a köd is meg-megtörik,
mikor a fák fel-fel nyögik,
hogy vége az ember jóságának,
-odaad mindent sóhajának.-

Mikor a Késő beszél helyettünk,
és a moraj őrzi hangunkat,
megtorpan az ég felettünk,
a Bűn szorítja markunkat.

És a köd is meg-meg szakad,
az Isten üzent neki hadat,
Ember te most vonulj félre!
Bízd magad a Kegyelmére!