Holnapután
Tegnapnak éjfélje mába hajlik.
Hangosan sóhajt minden harang.
Kongásból fut minden hangig,
a sok szívbe írt feladat:
Hogy néha élni kéne a mának,
vagy meghalni a holnapnak.
-Rég elszakadt már a vászna,
a templom kárpitjának!-
Némaságban áll az idő hangja,
körbenéz, meghajtja fejét.
A tértől kéri vissza újra,
a mindenségben helyét.
De ő gyorsan fordul, elmenekül.
Az idő áll. Néz utána.
Megint azzal szembesül,
hogy önmaga a holnaputánja.
