Rugdalózó költemény

Könyvek, papírok az asztalon,
pont mint az a cédányi kis hajadon
levél, mit utoljára hagytál,
mikor világodból kiszaladtál.

Emlékszel? - A rettenő Egész ellenében
hogy ütötted te Rész fejed mindenbe,
s kis orrod piszesége hogy virított
tompaságok csúcsaként? -
Mikor kiszaladtál?

Ott voltál egyáltalán?
- Vagy csak tekinteted utánozta
lelked lomha járását,
s elmédnek homályát?-
Mikor kiszaladtál?
A saját világodból?

A sajátodból, bizony!
S hogy előlem, vagy előled futottál,
mikor kiszaladtál
tán te sem tudod,
és talán unod
is már a faggatást.

Csak azt nem értem, hogy mikor kiszaladtál
-saját világodból-
lejött egy közlemény,
hogy él még egy költemény,
melyet, mint rugdalózót felhúztad,
s önmagad elbújtattad
benne,
Világodból, miért szaladna lelked?