Ha én lennék luxusfeleség...
Én nem értem miért megy el valaki egyáltalán 120 ezerért dolgozni.
Indítja a 7 órás vonat utamat egy durván agyhalott épített szempillájú hölgyemény.
De én kemény vagyok! Kibírom anélkül, hogy beszólnék, vagy elküldeném melegebb éghajlatra; csak úgy kulturáltan… Tudjátok…
De, csak folytatja tovább barátnőjével a diskurzust társadalmi normákról, beidegződésekről, meg a kőművesekről, ácsokról, akikkel nehogy szót akarjon érteni az ember, mert nem lehet. Mert mind buta. Végül 1,5 óra után leszűrik a konzekvenciát: Igazából mindenki hülye, csak ők az okosak és szépek.
De mégsem elég szépek, mert így is 4 hetente helyett, ő 3 hetente jár szempillát építtetni, hogy mindig gyönyörű legyen a pillantása, még akkor is, ha azok a szarok állandóan kihullanak és szúrják a szemgolyóját. Mert megéri.
Mert minek kell 400-nál kevesebbért dolgozni? Ez a létminimum!
Aztán haza jövök, felmegyek a face-re, és mindenhol ott a böbe a vivi meg a bogi, akinél még a wc is aranyból van.
Váó!!!
Itt vannak a LUXUSFELESÉGEK! Mindig is arra vágytam, hogy ennyire értelmetlen pénzszórást és fellengzést nézzek.
Mivel nekem soha nem lesz ilyen életem, végre ülhetek a tévé előtt és csorgathatom a nyálam. Mert nekik van 200 ezres táskájuk meg cipőjük, meg olyan pasijuk, akikkel úgy beszélhetnek, mint egy kutyával. Óóó én is mindig erre vágytam.
Nekem csak kínais cipőm, ruhám és táskám van, de az Ember abban is megdicsér. Én nem beszélhetek a párommal úgy mint egy kutyával, mert köztünk sajnos ott a tisztelet és megbecsülés. Nekem nincs gazdag pasim, de olyan munkám van, amit szeretek. Nekem sajnos, csak céljaim vannak, nem pedig prada bundám. Tényleg sajnálatos dolog ez, tudom. Most már főleg, hogy láttam Böbééket.
De ahogy néztem a részeket akaratlanul is elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne az életem luxusfeleségként. Én vajon mire költeném-e azt a rengeteg pénzt? Táskákra? Cipőkre? Szempilla építésre? Én is szeretném, hogy az egész ország megtudja, ki az az Ormándlaky Szintia?
Lehet. De valahogy nem ez volt az első ötletem.
Én inkább árvaházat nyitnék. Megtámogatnám anyagilag az egészségügyet. A szellemileg visszamaradott gyerekek fejlesztésére is oda figyelnék, és talán vennék egy pár szép cipőt is.
Aztán azon gondolkoztam, hogy ezt nézné-e valaki a tévében?
Illetve, hogy
Én akarnám-e, hogy nézzék?
