Van egy új kihívásunk gyerekek! Hurrá! Kezdődhet az erő-öntudat-magam erejéből- fitoktatás. Újabb ok, hogy a szerencsétlenek még szerencsétlenebbek legyenek, az „újvilág” hirdetői, meg még egoistábbak.

            A kihívás lényege a következő: „21 napig nem lehet senkinek, semmilyen témában panaszkodnia. Az elhatározáshoz egy karkötő is jár, melyet a három hét végéig illene hordani. Ám ha valamiért mégis kicsúszik egy zokszó, akkor a karkötőt át kell helyezni a másik kézre és a 21 nap újra indul.”- Írja a szeretlekmagyarország.hu

            Rengeteget olvasunk a pozitív gondolkodásról. Mindenhonnan ez vicsorít a képünkbe. A facebookos idézetek, internetes portálok és könyvajánlók ebben a szellemben tengnek-lengnek. Félreértés ne essék! Életszerető, pozitív ember vagyok, és sok mindennel egyetértek, amit ez az új hullám képvisel! De kezdem úgy érezni, hogy kissé fogalomzavarban élünk.

            Először is: Hogy és miért indult a kezdeményezés? Az ötletet eredetileg egy amerikai lelkész találta ki, - név szerint Will Bowen - akinek elege lett a hívei siránkozásából és ezzel a játékkal próbálta őket pozitívabb hozzáállásra bírni. Na! Én pontosan ezt a lelkületet érzem sok-sok idézet és beszélgetés mögött. Unják. Egyszerűen unják mások problémáit és ezért nyomják rájuk- feszélyezve ezzel a másikat- ezt a lehetetlen, álomszerű, irreális „pozitivitás-diktatúrát”.

            Másodszor: Miért hülyeség? Erre szerintem nagyon egyszerű a válasz. Mert 1. szubjektív dolog a panaszkodás. 2. Irreális és nem életszerű a kihívás. Hol van a határ a ténymegállapítás és a panaszkodás között? Hol van a határ a valós fájdalmak és a panaszkodás között? Ahogy olvasgattam a kommenteket elég sokan iróniával reagáltak a kihívásra. Volt, aki azt írta, hogy már elrontotta, mert azzal a mondattal indította a napját, hogy nagyon meleg van. Egy szülés közelében járó nő, pedig azon gondolkozott, hogy milyen gyorsan lehet egyik kezéről átrakni a másikra a karkötőt. Ezek a kommentek tökéletesen illusztrálják a kihívás abszurditását.

            Harmadszor: Miért egészségtelen? Ez a kihívás épphogy nem a pozitív gondolkodást élteti, hanem erősíti a negatív gondolatokat. Nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy tudjuk a „kimondás” az „elengedés” alapja. Ez a kihívás arra a gondolatra épül, hogy „fojts el mindent”- ezzel megkönnyíted a körülötted lévők életét, de te belebetegedsz. Most akkor, hogy is van ez? „Légy önmagad, lásd a jó dolgokat” vagy „játszd meg a boldogságot”? Ez így sarkalatos, tudom, de épp ezen a ponton bukik a pozitivitás-diktatúra.

Tehát összességében hiányzik az egyensúly. És nekem ez a problémám a kihívással, a pozitivitás-diktatúrával, az egész önmegvalósító-idézet áradattal. Fuldoklunk az egészben, miközben azt gondoljuk, hogy erre van szükségünk. Nem! Szükségünk van a szemléletváltásra valóban. Kell a frissítő víz a lelkünknek, de az áradatba belefulladunk. Remélem, értitek a különbséget.

Azt kell meglátnunk, hogy az életet szeretni és fájni kell! A panaszkodás-mentes kihívás helyett, próbáljátok meg látni a jót a rosszban! Pl: borzalmas hőség van - de tudom élvezni a strandot; óriási szülési fájdalmaim vannak - de a gyermekem egészséges; nagy betegségben szenvedek - de kapok normális ellátást, míg más országban nem kapnak az emberek, stb. A végtelenségig lehet sorolni, mert végtelen pozitív dolog van az életünkben. A rossz dolgokat nem elnyomni kell, hanem meg tanulni kezelni.

„Nem mondok én mást neked,

csak, hogy szeresd és fájd az életed!

Nincs más javaslat és jó tanács,

csak, hogy ne légy tovább felemás!”