függöny mögött megrekedt sóhaj
belénk feszült lámpaláz
tekintetben úszó tenger
rendező kiabál
az a ruha elszakadt
hozzatok cérnát
a díszlet m'ért nem mozog
a dramaturg még neki lát
szinonimát keresni az életre
nincsen ihlet csak feszengés
túl sok itt a felejtés
magoló színész ott hátul
lépcsőnek ereszt hangokat
már rég nincs jelentése
csak dobálja a bókokat
a primadonnának
a naíva csak most érkezik
instrukciók garmadája fogadja
m'ért nem volt a főpróbán
a rendező már feladja
csináljatok amit akartok
oldalról kiabálnak
mosolyt fel gördül a függöny
ott szemben a publicum
itt meg csakis mi vagyunk...

Kép:fenyeserika.hu